HTML

Something Must Break

Lehangoló gondolatok csakhogy boldogak legyünk.

Meatpuppet - I.

meatpuppet 2011.11.30. 18:54

Egy meatpuppet emléke. Kié? Nem tudom.

I.

Mikor megfogant nem tudta mi az az élet. Az első emlékek halványan zúgnak a fejében, pár óvodai kép, mikor nem tudott aludni, a sok játék ami körülötte volt– ez jelentette a boldogságot. A színes család mi karjaiba vette, a kevés barát ki boldoggá tette. Csöndes utcában vígan merengett, feje fölött fedél, a szomszédban szeretet zenél. Tudta hogy minden nem lehet tökéletes, de ekkor még csak halványan toszogatta arcát, s mit sem törődve élt tovább. Nem is kellett vele törődnie.

Olykor azonban előtört a fekete felhő, pár óvodai kép mikor nem tudott aludni, a sok játék körülötte volt – mi nem lehetett az övé. A szürke család mi bambán merengett, s ölte egymást a két batár, hitte ő akkoriban – két szamár. A kevés barát ki otthagyta az úton, kavicsos úton, min még ülni sem lehetett, s sírni sem, mert megvágta a könnyeket. 

Az óvoda képe sugárzás miatt fertőzött maradt, a tiszta fény többször is kettéhasadt. Egyedül sír az ebédnél, majd társaságban nevet egy kis házban, mosolygó lázban, várta a hazamenetelt, mert a szépnél szebb is lehet. Zihált. Fehér falak közé került. Majd vette a levegőt tovább.

 A szomszéd mézeskalácsházából harapni mindig kellemes, bármikor átmehettél, hisz nem választott el út, sem rács – nem vert fejbe egy kőműveskalapács. Sokszor érdemes volt, hisz a meleg otthon gyakran hideg kamrává alakult, mikor a két szamár egymásnak ugrott – egyik balról, másik jobbról. A házat ketten harapták, volt még más is, testvérnek hívták.

Egyszer elaludt. Zihált. Fehér falak közé került. Ezután vette a levegőt tovább.

Barátai furcsák voltak, egyik pillanatban hívták, másikban elküldték, „Csak takarodjon innen, nem akarjuk látni, fussunk el a bújócskától, fogjuk rá a légpuskát, eresszük rá a kutyát, lógassuk le a fáról, rongáljuk meg a bicaját, verjük meg, tépjük el a ruháját.”

 A mézeskalácsház összeomlott. De mielőtt megtette, átadta neki minden falatját. Szürke márványok között vannak boldog romjai, s mások igazgatják. Meatpuppet, ki próbálta elrejteni érzéseit, azóta sem látta őt. Nyugodjon békében. Nyugodj békében.

Jajjaj, nagy a baj, mondta a talaj, mikor megrengett, mert a két szamár egymásnak ugrott. Más vizet ittak, s az egyik megbolondult. Függőségét a fürdőnek adományozta, erőszakosságát magából teljesen kiadta, s kitudja.. meghasadt. Mindennek megvan az oka.

A folyamatosság megkívánta a változást, már rég elhalt a szál ami korábban vezetett. Szamár maradt, Szamár elment, maguk mögött hagyták a semmit. Új ház, új élet, mese és színek, mi fontos volt – teljesen eltűnt. Picivel később az erősebbik Szamár – nevezzük mostantól (.)-nak teljesen felszívódott. Biztosan legel valahol – gondolja meatpuppet.

 

Címkék: emlék meatpuppet

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://slowthisbirddown.blog.hu/api/trackback/id/tr93426674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása