Slow.This.Bird.Down.

A pont, mikor az öngyilkosság gondolata könnyedséget ad a testnek. Hisz mindenből van kiút. Más dolog hogy ez szó szerint a mindenből való kiutat jelenti.
Van aki érzi ezt a görcsöt? A szíve folyamatos szorítását? Mikor ránézel valamire, de egyszerűen nem érzékeled hogy ottvan/ottvagy? Ülsz magad mellett órákon keresztül, és semmire nem vagy képes. Még az is nehezedre esik hogy elkezdj egy filmet, mert nem tudsz odafigyelni rá. Csak egyszerű példa.
A valóság viszont próbálja eldeformálni a lehetőségeket: Megöli azt aki szép, és meghagyja azt aki ronda. Hányan vágynak végső elmúlásra, s mind csak ülnek a szobájukban munkájukból hazatérve, és nem csinálnak semmit. A másik fél pedig élni akar,  és mégis sírásra készteti a gyászolókat.
Pszichológusok mondják, hogy aki kimondja hangosan másnak eféle érzelmeit, az nagyvalószínűséggel nem fogja megtenni. Erre egy egész egyszerű magyarázat létezik ( természetesen ez csak a saját érzéseim és meglátásom alapján működik ) - Bizonyos személyek társaságban, más ember előtt nem érzik ezt a szennyet. Elmúlik a görcs, mintha egy egészen más dimenzióba kerülne át, inkább a beszélgetőpartnerére figyel, próbál számára megfeleni, és nem gondolkodik. Viszont mikor hazaér, egyből rátör újra minden. Akármilyen jó kedve volt körülbelül 5 perccel ezelőtt, a valóság azon rétege ami elsődleges befolyást gyakorol rá - ismét ott áll. Ekkor az önpusztítás már szinte egyfajta motivációt ad.
Rengeteg eszköz van, viszont érdemes figyelmbe venni, hogy mekkora esély van a cél elérése érdekében 1-1 próbálkozásnál. Van egy okod? Egy paraméterekkel meghatározható indok ami miatt eddig jutottál? Hunyd be a szemed és gondolj rá. Minden egyes szavára, illatára, érzésre az üggyel kapcsolatban.. jön a görcs. Ez az a pont ahol a lelki gyötrelem kiakar törni fizikai fájdalomként. Sokan ezért vagdossák magukat. Van aki csak üvölt.
A legtöbb kísérlet fájdalommal végződik. Bármilyen egyszerűnek is tűnik, ha magunkban akarunk kárt tenni borzasztóan nehéz dolgunk lesz. Úgyhogy bármilyen nehéz is.. haladnunk kell tovább azon az üres úton amin eddig. Néznünk kell ahogy elveszik tőlünk azt akit szeretünk, hallgassuk mások megvető szavait, s bámuljuk tovább hátradőlve, székre feltett lábakkal azt, hogy nem történik semmi.