A meatpuppet utolsó jegyzete. A maradékot még röhögve írja a sors.
Ahogy ült a monitor előtt, sápadt arca majdnem szétterült, s szétfolyt az asztal sarkán. De nocsak! Egy aranyos kis adatlap írkál összevissza, izeg-mozog, nem találja a helyét, de mégis tudja hol van. Meatpuppet gondolja felveszi a kapcsolatot, fokozza a hangulatot, hamár az egész család folyamat lázban, csüng a vér az egész házban.
Aranyos lány volt az adatlap, arca durván szembecsap, gyönyörűsége lélegzetelállítóan elállította a lélegzetet.
Teltek a napok, s rájöttek mindketten - szeretik egymást, még úgy is hogy 260 km van köztük. Szánalmas? Fáradalmas? Igen. Életében először érezte az igazán jót, nem volt sehol drót, miben fennakadt volna torka, mi felsértette volna az egész nyakát, hogy megszüntesse örökre szavának zaját. 4 hónap probléma, majd tönkrementek, de végül megérte mindent amit befektettek - idővel találkoztak, s meatpuppet élete legjobb 3 napját töltötte a lánnyal, élete szép lett, gondolata szárnyal. Jómaga meglepődött, hogy egy társ mennyit dob az életen, mennyit jelent kimondani másnak hogy " édesem ", s milyen szinten eltűnik a félelem.
Így ment még hónapokig, havonta ütköztek egymás szájába, büdös volt a vonat, a wc tele, volt pár "életem legrosszabb reggele". Ezután kapcsolatuk előrébb lépett, jött a szünet, többet találkoztak e vének. A boldogságtól függetlenül soha nem volt semmi problémamentes, mindig ott volt a kis szög, mi szúrta meatpuppet szemét, 260 kilóméter mégiscsak több mint három menyét.
Minden tökéletes volt. De ezalatt nem a problémamentességet értem. A tökéletesbe beletartoznak a hibák, problémák is. Ment minden szépen, simán - annyira sima volt a közös út, hogy aki hozzáért irigyelte az anyagot, s magának akart varrni belőle. 18:00 Boldogság, 18:01 Nem boldogság.
Betett az út, betett a sok, betett a rossz, betett a semmi - vége lett.
Zokogva bújt párnájába, ha már könnyeket ereget legalább lekúsznak torkába, és belefulladhat a saját könnyeibe.
Az ezt követő naptól viszont beállt a semmi érzése. Bambult, ha hozzászóltak nehezen reagált, s időközben kiderült - a lány megtalálta új emberét: lelkének vízesésén kék, vízes tengerét.
Meatpuppet ezidőkben dührohamokkal küszködött, s ezen kívül százezernyi probléma ontott forró köveket. Azzal hogy elvesztette élete értelmét, a háttérben megszunnyadó gondok is újra előtörtek. Hirtelen beszakadt az ablak, bezúdult a vér, ahogy családja pengét fogott magára, s suttogta: eljött a vég.
Üresség.
Dühvel, stresszel, magánnyal zárult az év, szürke és töredezett lett az ég. Így ment még talán túlzottan sokáig, arca már borostás, átesett pár műtéten, miket nem részletez eme gyenge művében. Elég tompa, nincs sok esemény, se helyszín, el kell mondanom hogy ez csak a felszín. A valóság ennél mélyebbre hatol, a balszerencse ennél többet átkarol.
Monoton üresség.
Vizsgázott már? Volt értelme? Boldog lett már? Van sérelme? Igen, nem, nem, igen, hát ez az ember olyan lett amilyen. Éveken át imádkozott, hogy ürességen kívül érezzen valami mást, mert oly sokáig tűnödött - hogy elfeledte hogyan kell érezni. Éveken át tartó stagnáló semmi, majd elhatározta később: Illik megváltozni.
A sors csak nevet, és írja tovább hullámos útját, ugyanis érzést adott neki: Az egyik legnagyobb fájdalmat amit ember érezhet. Úgy gondolom nincs már sok tinta abban a tollban, de ha valamit még mégis tartogat, húzza ki belőle, mert benntragadt a szürke foltban, és nagyon gyorsan elakar onnan tűnni.
