A sors, az élet. A múlt és a Jelen.
Csak figyelmesen:
A sors a legrohadékabb szemétláda akit ismerek. Tessék úgy elképzelni, mint a legnagyobb rémálmodat, amit mindig elakarsz feledni, de állandóan visszatér. Az élet holtan akar látni, a sors teszi a dolgát, hogy az életnek megfeleljen. S mit kapunk? Azt a valóságot, amitől már akkor sírunk, mikor még meg sem történt. Minden fekély a szemünk előtt zajlik le, sajnos tökéletes párt alkotnak. Az élet jól tudja hogyan kell ölni, csak azt nem értem miért csinálja ennyire lassan, ennyire fájdalmasan.. Sokáig gondolkodott hogy van e értelme kinyírni mindent, de úgy látom dűlőre jutott - halálba vele! Szépen lassan, megérdemli.
Ott rúg ahol a legjobban fáj, az egyetlen sebezhető ponton, mi ellen nem lehet védekezni. Először bizalmat ad, "csak éld bele magad". De egyik pillanatról a másikra hátat fordít, s miben eddig segített, elkezdi szépen lassan szétszakítani... Látod, érzed, hallod ahogy koppansz a padlón. Kitörölhetetlenné válik, ahogy az illúziód széttörik apró szilánkokra. A szilánkok karcolják a bőrt, elvágnak minden artériát. Azt akarják hogy vérezz el mindent egy ügyért. A legfájdalmasabb ponton. Ismerős mi? Sikerült vizuálni egy emléket? Vagy netalántán a jelen tart ezen a ponton? Esetleg ezt akarod elkerülni?
Teljesen mindegy hány fájó emléked van, mennyire nyüszít, mennyire intenzív az érzés – a jelennél semmi nem fájhat jobban. Ha az emlékeink gyötörnek, mindig érdemes megtalálni a belső pontot hisz ekkor gyakorlatilag már mi okozzuk magunknak a szenvedést. Be lehet magyarázni, hogy annyira erős hogy „ ezt nem értheted meg”, de ettől a ponttól kezdve minden rajtunk múlik. Hidd el, nem könnyen beszélek.
Mindig az adott pillanat a nehéz. Sokan tervezik, mint például „ Gyors ledolgozom ezt a két hetet, utána vakáció!” de azt a két hetet át is kell élni valahogy. Mikor eltervezed ezt, a múltban vagy – hisz átélni a jelenben fogod. Majd később a két hét, szintén múlttá válik, mert már átélted. A munka rossz volt. Mikor volt rosszabb, mikor csináltad, vagy utólag?
Mindig ugyanolyan tempóval fog leforogni a nap 24 órája. A régi dolgok rondasága élesebbnek tűnnek, s talán erősebbnek is mint amilyen eredetileg volt. Ekkor kísérthet újra a drágalátos sors, ami szépen előhúz mindent egy olyan pakliból, amit már rég kidobtunk a kukába. Ez megnyilvánulhat bármiben, lehet hogy a jelenre zúdít rá valami elképesztően gusztustalan élményt, s ezáltal megnyílik a két idősík közötti kapu: Erre a kilátástalan helyzetre törnek fel újra az emlékek.
És hogy ez miért annyira kibírhatatlan? Mert mikor a jelenünk teljesen a rossz oldalát mutatja, az egyetlen dolog amibe kapaszkodhatunk, az a múlt.
Bizonyos helyzetekben senki nem fogja megtörni a bukásunk. A külvilágra legtöbbször nem szabad számítani.
